Madeira
Repülés Budapestről Madeirára. Transzfer a hotelbe. Szállás: 2025-re Hotel Dom Pedro Madeira vagy hasonló, 2026-ra Hotel Muthu Raga vagy hasonló.
Funchal Madeira legnagyobb városa, és egyben a fővárosa a Madeira Autonóm Régiónak. Az Atlanti-óceán szegélyezi. Sétánk során elhaladunk a Baltazar Dias színház mellett, melynek eredete a 19. századra nyúlik vissza. Ezt követően a Sé katedrálist csodálhatjuk meg, mely a mánuel stílus egyik jellegzetes épülete. A Municipal téren áll a barokk Városháza. A korábbi grófi palota a 18. századból származik. Elhaladunk a Rua Fernão de Ornela utcán, ahol cipőboltok, kávézók sorakoznak. Majd a helyi piac, a Mercado dos Lavradores ezernyi színe és illata bűvöl el minket. A piac földszintjén helyi zöldségektől és gyümölcsöktől roskadoznak a kosarak. Az 1940-ben megnyitott piacon halak is kaphatók. Öt különböző trópusi gyümölcsöt kóstolunk meg. Ezután töltse kedvére az időt, vagy vegyen részt fakultatív programunkon (FAKULTATÍV programcsomag): fedezze fel velünk a virágok világát Funchalban! Elsőként a Botanikus Kertbe térünk be Funchal felett. Itt őshonos és importált növényfajták is megtalálhatók. Következő megállónk a Quinta Vigia, az elnöki rezidencia. Kápolna is található itt, illetve a kert végében, egy teraszról lehet élvezni a funchali kikötőre nyíló mesés kilátást. Sissi, az osztrák császárné és magyar királyné is itt lábadozott tüdőbetegsége idején. A következő kert, amit felkeresünk, a Parque Santa Catarina. Itt színpompás virágok, egzotikus fafajták fogadnak minket. Itt lelhető fel Kolumbusz Kristóf szobra is. Visszatérés a hotelbe.
A napunknak látványos kezdést biztosít a sziget egyik legmagasabb pontja, a Pico do Arieiro, mely 1818 méter magas. Innen álomszép kilátás nyílik a környező, zöldellő lankákra, és a sejtelmes felhőkre. Tiszta időben akár a Paul de Serra fennsíkon lévő szélturbinákat is megpillanthatjuk. Majd a Ribeiro Frio völgyben a laurisilva, azaz babérerdő vár ránk. Megállunk egy kis levada túrára. A levada egy tipikus madeirai turistaútvonal, mely a növények ellátását biztosító vízcsatornák köré épült. Körülbelül 25 perces ballagás után érjük el a Balcões kilátópontot. A buszunkhoz visszafelé egy újabb, kb. 20 perces gyaloglás vezet. Majd Santana varázsol el minket jellegzetes, háromszöget formázó kis faházaival. Majd elhaladunk Porto da Cruz, illetve a sziget jelképének számító Sas-szikla, azaz Penha d'Águia mellett. Kihagyhatatlan élményt ígér a rumfőzde Engenhos do Norte-nál. A nap méltó zárását jelenti Ponta de São Lourenço, Madeira legkeletibb pontja, ahonnan elénk tárul az északi és a déli part is. Visszatérés a hotelbe.
Szabadidő vagy fakultatív program (FAKULTATÍV programcsomag): Bortúra és Cabo Girão. Madeira híres bortermeléséről, bortermelő vidékként már évszázadok óta jegyzik. Első állomásunk streito de Câmara de Lobos, ahol a Vinhos Barbeito pincészet titkait fedezhetjük fel. A látogatás végén kétféle madeirai bort ízlelhetünk meg. Az 580 méter magas Cabo Girão sziklafalról ámulatba ejtő a panoráma. Az üvegből készült padlózattal rendelkező kilátóterasz csodálatos élményt garantál. Funchal legrégebbi borászata a Blandy's Wine Lodge, ahol kétféle borral csillapítjuk szomjunkat. Helyszínen foglalható fakultatív: dzsiptúra. A program során megismerhetjük Cámara de Lobos halászfalucskáját, Estreito de Cámara de Lobos szőlős lankáit, Jardim da Serra települést, és néhány gyönyörű kilátópontot, ahonnan fantasztikus kilátás vetül a környező hegyekre, vagy az Apácák Völgyére. Este hangulatos Madeira-est (vacsoracsomag része). Visszatérés a hotelbe.
Az első kilátó a mai napon a Pico dos Barcelos (350 méter). Innen álomszép látvány tárul elénk: Funchal, az öböl. Az Eira do Serrado (1094 méter) csodálatos kilátást biztosít a környező ormokra, és az Apácák Völgyére (Curral das Freiras), mely 600 méterrel fekszik a kilátó alatt. Megkóstolhatjuk a Ginja-t, mely a helyi cseresznyelikőr. Monte szépségeit ismerhetjük meg, mely Funchal elővárosa. Rövid sétát teszünk egy festői kertben, majd a Miasszonyunk templomát csodálhatjuk meg. Itt temették el IV. Károlyt, az utolsó magyar királyt. Fakultatív (FAKULTATÍV programcsomag) kipróbálhatjuk az itteni jellegzetes közlekedési eszközt, a tobogánt, a kosárszánt, melyet helyi segítők tolnak (vasárnap nem üzemel). Visszatérés a hotelbe.
Töltse kedvére az időt, vagy vegyen részt fakultatív programunkon (FAKULTATÍV programcsomag): Nyugat-Madeira. Először a festői halászvároskát, Câmara de Lobost ismerhetjük meg, mely Winston Churchill festményeit ihlette. Ribeira Bravában, a mintegy tizenháromezer főnyi lakosságú településen meglátogatjuk a helyi piacot, és a Szent Benedek-templomot. Lehetőségünk nyílik megkóstolni a híres poncha italt (rum, méz, és citromlé hozzáadásával készül). Az északi part impozáns partvidékét Hawaiihoz is hasonlítják. Itt utazunk, míg el nem érjük Porto Monizt. A városka jellegzetes természeti kincsei a lávamedencék. A Paul da Serra – fennsík felé tartunk, 1500 méteres magasságban. Napunkra a koronát Ponta do Sol teszi fel, az elbűvölő tengerparti falu. Visszatérés a hotelbe.
Helyszínen foglalható fakultatív: a mesés Porto Santo. Tartson velünk a csodaszép szigetre, Porto Santóra! Ide komppal jutunk át (kb. 2,5 óra). Az ’arany szigetnek” is becézett Porto Santo az Atlanti-óceán közepén helyezkedik el, Madeira-tól kb. 42 km-re. Porto Santo lakossága kb. 5500 fő. Egyedülálló, aranyló homokos tengerparttal büszkélkedhet. A tengervíz egész évben kb.18-22 fokos. Visszatérés Porto Santóból. Visszatérés a hotelbe.
Transzfer a repülőtérre a repülőgép indulásának függvényében, várhatóan késő délután/este. Tervezett hazaérkezés Budapestre a következő napon, hajnali 1 körül.
Igyekszünk a fent említett hotelekben elszállásolni Önöket. Amennyiben külső körülményekből fakadóan változtatás válik szükségessé, hasonló vagy magasabb komfortfokozatú hotelekben biztosítunk elhelyezést.
Adatkezelési tájékoztató
I. Az adatkezelő személye és elérhetőségei
PremioTravel Holidays Kft. (székhelye: 1063 Budapest Szinyei Merse Pál u. 10.,, telefonszám: 99/310-940, cégjegyzékszám: 01-09-180774, adószáma: 24758415-2-42, utazásszervezői és -közvetítői nyilvántartásba vételi szám: U-001503, e-mail: info@premiotravel.hu, weboldalak: www.premiotravel.hu) a továbbiakban mint Premio Travel az ügyfelek – a Premio Travel utazói – a személyes adatait kezeli.
Az adatkezelési szabályzatban használt meghatározások, fogalmak ezen szabályzatra kötelezően alkalmazandó definícióit a 2016/679/EU rendelet tartalmazza.
A hivatkozott rendelet a https://naih.hu/files/CELEX_32016R0679_HU_TXT.pdf
weboldalon olvasható.
Az adatkezelési szabályzatban adatkezeléssel kapcsolatban használt néhány kifejezés és fogalom rendelet szerinti magyarázata:
adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja;
adatkezelés: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;
adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel;
GDPR: a 2016/679/EU rendelet a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről;
felügyeleti hatóság vagy NAIH: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.
személyes adat: azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható;
személyes adatok különleges kategóriái: faji vagy etnikai származásra, politikai véleményre, vallási vagy világnézeti meggyőződésre vagy szakszervezeti tagságra utaló személyes adatok, valamint a természetes személyek egyedi azonosítását célzó genetikai és biometrikus adatok, az egészségügyi adatok és a természetes személyek szexuális életére vagy szexuális irányultságára vonatkozó személyes adatok;
ügyfél: a Premio Travel termékei és szolgáltatásai iránt személyesen, a honlapon, telefonon vagy bármely más módon érdeklődők, illetve a Premio Travellel utazási szerződést kötők (utazók).
Az adatkezelés elvei
A PremioTravel minden tőle telhető intézkedést megtesz annak érdekében, hogy az ügyfelek személyes adatait mindenkor
II. A Premio Travel az alábbi személyes adatokat gyűjti az ügyfelektől
A Premio Travel a szolgáltatásával kapcsolatos megkeresés, érdeklődés, hírlevélre való feliratkozás, utazási szerződés, egyedi ajánlatkéréssel kapcsolatban az alábbi személyes adatokat gyűjti az ügyfelektől:
1.) érdeklődés:
|
(a) név; |
Az ügyfél beazonosításához elengedhetetlenül szükséges adat |
|
(b) e-mail cím (telefonszám); |
Az ügyfél későbbi eléréséhez elengedhetetlenül szükséges adatok |
|
(c) érdeklődés tárgya (pl: időszak, úti cél, szállás besorolás); |
Az ügyfél érdeklődésének pontosításához, annak megfelelő, személyre szabott megválaszolásához szükséges adatok, az ügyfél saját közlése alapján. |
2.) Hírlevélre való feliratkozás
|
(a) név; |
Az ügyfél beazonosításához elengedhetetlenül szükséges adat |
|
(b) e-mail cím (telefonszám); |
Az ügyfél későbbi eléréséhez elengedhetetlenül szükséges adatok |
|
(c) érdeklődés tárgya (ha alkalmazandó); |
A hírlevél / egyéb eDM eszköz tárgyának pontosításához szükséges adatok, az ügyfél saját közlése alapján. |
Az 1.) és 2.) esetekben az adatkezelés jogalapja az érdeklődő, illetve a hírlevélre feliratkozó hozzájárulása. Az adatkezelés az érdeklődő, a hírlevélre feliratkozó által megjelölt tartamig, vagy a hozzájárulás visszavonásáig tart.
3.) utazási szerződés kötés
|
(a) név; |
Az ügyfél (utazó) beazonosításához elengedhetetlenül szükséges adat |
|
(b) e-mail cím (telefonszám); |
Az ügyfél (utazó) későbbi eléréséhez elengedhetetlenül szükséges adatok |
|
(c) a szerződés tárgya (pl: időszak, úti cél, szállás besorolás, gyerekek száma és születési ideje, étkezési igények, releváns egészségügyi adatok); |
A szerződés tárgyának meghatározása. |
|
(d) útlevélszám |
A repülőjegy foglaláshoz. |
Az adatkezelés jogalapja a szerződés teljesítése, illetve az annak kapcsán felmerült esetleges jogviták rendezhetőségének biztosítása. Az adatkezelés időtartama a Ptk. szerint megállapított elévülési idő, amelynek kezdete az utazási szerződés teljesítésének napja.
4.) egyedi ajánlatkérés
|
(a) név; |
Az ügyfél beazonosításához elengedhetetlenül szükséges adat |
|
(b) e-mail cím (telefonszám); |
Az ügyfél későbbi eléréséhez elengedhetetlenül szükséges adatok |
|
(c) érdeklődés tárgya (pl: időszak, úti cél, szállás besorolás); |
Az ügyfél érdeklődésének pontosításához, annak megfelelő, személyre szabott megválaszolásához szükséges adatok, az ügyfél saját közlése alapján. |
Az adatkezelés jogalapja az ajánlatkérő hozzájárulása. Az adatkezelés az ajánlatkérő által megjelölt tartamig, vagy a hozzájárulás visszavonásáig tart.
Utazási szolgáltatásra vonatkozó szerződés
|
(a) név; |
Az ügyfél beazonosításához elengedhetetlenül szükséges adat |
|
(b) e-mail cím (telefonszám); |
Az ügyfél későbbi eléréséhez elengedhetetlenül szükséges adatok |
|
(c) a szerződés tárgya (pl: időszak, úti cél, szállás besorolás, gyerekek száma és születési ideje, étkezési igények, releváns egészségügyi adatok); |
A szerződés tárgyának meghatározása. |
Az adatkezelés jogalapja a szerződés teljesítése, illetve az annak kapcsán felmerült esetleges jogviták rendezhetőségének biztosítása, az utazási szolgáltatás minőségfejlesztése és a személyre szabott ügyfélkiszolgálás célzottab megvalósítása. Az adatkezelés időtartama a Ptk. szerint megállapított általános (jelenleg 5 év), illetve a Számviteli törvényben meghatározott elévülési idő (jelenleg 8 év), amelynek kezdete az utazási szerződés teljesítésének napja.
Személyes adatok továbbítása az EGT területén belül
A Premio Travel az az ügyfelei személyes adatait az alábbi EGT belüli harmadik személyekkel jogosult megosztani:
(a) a Premio Travel cégcsoportján belül, beleértve a Premio Travel anya- és leányvállalatait;
(b) a Premio Travel vagy az ügyfelek részére szolgáltatásokat végző szervezetekkel (pl: biztosítást nyújtó társasággal, IT szolgáltatóval, marketing kampányt folytató vállalkozással);
(c) az utazási szerződés teljesítésében résztvevő közreműködőkkel (hotel, repülőtársaság, stb.);
(d) felügyeleti hatósággal és más szabályozó hatóságokkal és szervekkel.
Nemzetközi adattovábbítás harmadik (nem EGT) országokba
A Premio Travel jogosult az ügyfelek személyes adatait EGT kívüli országba továbbítani, amennyiben
A Premio Travel az utazási szerződés megkötése előtt tájékoztatja az utazót az EGT területén kívülre továbbított személyes adatai 2016/679/EU rendeletnek megfelelő védelméről.
Tájékoztatás kérése
Az utazó az alábbi kapcsolati pontokon keresztül kérhet tájékoztatást a Premio Travel által kezelt személyes adatairól:
e-mail cím:
telefon:
levélcím:
III. Az ügyfél, az utazó jogai
Az ügyfél hozzáférési jogai
Az ügyfél hozzáférhet a személyes adataihoz.
Az ügyfél írásban kérheti, hogy a Premio Travel tájékoztatást adjon arról, hogy személyes adatait az iroda kezeli-e.
A Premio Travel a tájékoztatást nem tagadhatja meg.
Az ügyfél tájékozódás joga kizárólag a rá vonatkozó személyes adatokra terjed ki.
Az ügyfél tájékozódási joga nem vonatkozik:
A Premio Travel a kérelmező ügyfél kérésére hozzáférést és másolatot biztosít a személyes adataihoz. Ha az ügyfél további/ismételt másolatot kér a személyes adatairól, a Premio Travel 1.000 Ft/adat, vagy tájékoztatás díjat számol fel, amelyet az ügyfél a tájékoztatás átadása/megküldése előtt köteles megfizetni a Premio Travel számlája alapján.
A helyesbítéshez való jog
Az ügyfél bármikor kérheti személyes adatainak helyesbítését.
A helyesbítési jog kizárólag az ügyfélre vonatkozó személyes adatokra terjed ki.
Nem terjed ki
A Premio Travel az ügyfél írásban benyújtott kérésének megfelelően javítja, kiegészíti vagy módosítja az ügyfél személyes adatát, és erről írásban tájékoztatja az ügyfelet.
A Premio Travel a helyesbítésről nem köteles tájékoztatni az ügyfelet, ha az aránytalanul nagy terhet róna rá, vagy az ügyfél tájékoztatása lehetetlen.
A törléshez való jog
Az ügyfél kérheti személyes adatainak törlését.
A Premio Travel indokolatlan késedelem nélkül köteles törölni az ügyfél személyes adatait,amennyiben
azokat a Premio Travel kezeli és
A Premio Travel az ügyfél személyes adatainak törléséről tájékoztatja az ilyen személyes adatok címzettjeit.
A Premio Travel a helyesbítésről nem köteles tájékoztatni az ügyfelet, illetve a címzetteket, ha az aránytalanul nagy terhet róna rá, vagy az ügyfél tájékoztatása lehetetlen.
Az adatkezelés korlátozásához való jog
Az ügyfél kérheti a személyes adatai kezelésének korlátozását.
Az adatkezelés korlátozásának joga kizárólag az ügyfél személyes adataira vonatkozik.
A Premio Travel korlátozhatja az ügyfél személyes adatainak kezelését mindaddig, amíg ellenőrzi az ügyfél személyes adatainak helyességét, valódiságát amennyiben az ügyfél vitatja az adott adat(ok) pontosságát.
A Premio Travel korlátozza az ügyfél személyes adatainak kezelését, ha az ügyfél olyan adatok kezelésének korlátozását kéri, amelyek kezelése jogellenes, és az ügyfél ellenzi az ilyen adatok törlését.
A Premio Travel az ügyfél kérésére korlátozza személyes adatainak kezelését, amennyiben
A Premio Travel korlátozza az ügyfél személyes adatainak kezelését, ha
A Premio Travel az ügyfél személyes adatainak korlátozásáról tájékoztatja az ilyen személyes adatok címzettjeit.
A Premio Travel a korlátozásról nem köteles tájékoztatni az ügyfelet, illetve a címzetteket, ha az aránytalanul nagy terhet róna rá, vagy az ügyfél tájékoztatása lehetetlen.
A személyes adatok kezelésének korlátozása esetén a Premio Travel
A Premio Travel az ügyfél személyes adatait közvetlen üzletszerzésre nem használhatja fel.
Az adathordozhatósághoz való jog
Az ügyfél jogosult arra, hogy az általa a Premio Travel adatkezelésébe átadott személyes adatait írásban, kinyomtatott vagy más, olvasható formátumban megkapja.
Az ügyfél jogosult, hogy ezen személyes adatait másik adatkezelőnek átadja vagy továbbítsa/továbbítassa.
Az ügyfél adathordozhatósághoz való joga kizárólag a rá vonatkozó személyes adatokra terjed ki.
Panasz benyújtásához való jog
Amennyiben az ügyfél úgy véli, hogy személyes adatainak kezelésével kapcsolatban jogait megsértették, úgy az ügyfél vegye fel a kapcsolatot a Premio Travel megnevezett kapcsolattartójával.
Az ügyfél a Premio Travel adatkezelésével kapcsolatos panaszait közvetlenül bejelentheti a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.; telefon: +36 1 391 1400; fax: +36 1 391 1410; e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu; weboldal: www.naih.hu), illetve eljárást indíthat a lakóhelye szerint illetékes bíróság előtt.